Sokat hallani mostanában a kerámia technológiárólde mit is jelent ez valójában?

Szeretjük a tiszta, csillogó autót és mindent megteszünk ennek érdekében, vagyis beállunk a gépi mosóba és lemosatjuk.

Igen ám, de, nem számolunk azzal, hogy ennek során temérdek – szemmel nem látható – karc képződik, melyekbe óhatatlanul jobban tapadnak a szennyeződések, a szálló rozsda és fékpor. Az autó egyre hamarabb piszkolódik, melynek következtében egyre gyakrabban – akár naponta – férne rá a mosás. Előbb utóbb, csak a karcok fogják össze a fényezést.

Erre kínál megoldást a Kerámia bevonat, mely, egy igen kemény védőréteg. Van egy keménységet jelző skála (MOHS), melyen a Kerámia bevonat 9 H rendű. (A gyémánt 10 H!) Karcállósága sokkal nagyobb, mint a hagyományos vaxoké, vastagsága 3 mikron, ami120-130 szorosa azokénak. A jól felhordott Kerámia bevonat nem kopik le a fényezésről, mert kémiailag hozzákötődik az autó fényezéséhez.

A gondosan és jól elvégzett kerámiakezelést követően autónk felülete olyan lesz, mintha folyékony üvegbe mártották volna, sőt még keményebb. Felületén semmi nem tapad meg, a madár ürülék sem okoz maradandó nyomot a fényezésen simán lemosható.

A kerámia bevonó legfontosabb tulajdonságai:

– hosszú élettartam (a hagyományos viasznál akár 50 x hosszabb a tartósság)
elképesztően könnyű tisztíthatóság (hidrofób, azaz víztaszítóvá válik a felület, így a szennyeződések nem tudnak megtapadni rajta)
– könnyű száríthatóság (a tükör sima karcmentes felületnek köszönhetően)
érték megőrzés (Új autóra különös képen ajánljuk, mert a fényezés makulátlanul új marad több év után is.
– Az eljárás költsége a majdani eladás során bőven megtérül, mert makulátlan marad az autó fényezése!)

Hogyan történik a Kerámiázás művelete?

– Alapos külső mosás után – autókozmetikai agyag-gyurmával – végig tisztítjuk az autó teljes külső felületét, eltávolítva ezzel a még rajta maradt fagyanta és kátrányszennyeződéseket.
– Felhordjuk egymást követően a megfelelő szemcseszerkezetű polír paszta rétegeket, 3 külön fázisban (durva, közepes, végül a finom).
– Tapasztalataink alapján, még a 3 fázisú polírozás sem mindég elegendő a karcok teljes eltüntetéséhez. Miért olyan fontos ez? A válasz egyszerű. Ha karcok maradnak a fényezésen, a kerámia bevonat fixálja azokat és látszani fognak.
– Ezért szükséges még további polírozási fázist (fázisokat) beiktatni mind addig, amíg a karcok 95 %-a el nem tűnik. (100 %-ot nem lehet elérni!) Ez gyakran 14 – 18 órai polírozást követel meg
– A polírozás ezen utolsó fázisait – speciális Led lámpával – folyamatosan ellenőrizzük, hogy eltűntek-e a karcok.
– A gondosan lepolírozott autót ismét lemossuk, szárazra töröljük, majd a Nanolex „EX” jelű oldatával szilikon / zsírtalanítjuk, majd
– Speciális mikro szálas kendőkkel ismét szárazra töröljük a karosszériát.
– A karosszéria minden elemére, lámpákra, optikai műanyag felületekre – külön-külön – felvisszük a folyékony  Kerámiát. Eloszlatjuk, majd a felesleget visszatöröljük.

A várható elkészülési idő 24-48 óra, a fényezés állapotától és az autó nagyságától függően.

Kerámiakezeléses külső mosás

Kerámiakezeléses felni

Kerámiakezeléses speciális bőrápolás