Az autó alapos mosása után az addigra már száraz külső felületeket először is gondosan újratisztítjuk. Erre azért van szükség, hogy a felületeken lévő láthatatlan szennyeződéseket (beleégett porszem, füst keményviaszt eltávolítsuk és ne kenjük szét az adott területen csúnya maszkokat okozva ezzel. Ez után mérlegeljük az esetleges karcolásokat, mélyedéseke, és szükség szerint 2 illetve 3 lépcsőbe, géppel 3M-es termékekkel polírozom. A polírozás kézi módszerét alkalmazom a kilincsek alatt, köröm által okozott karcokat is eltávolítva, valamint az ajtó falcokat is fényesítjük. Ha a felület megkívánja, ún. becsiszolást végzünk megfelelő eszközökkel. A kapott matt felületet újrafényesítjük, és az addig ott lévő karcokat ezáltal eltűntetjük. Az így felpolírozott felületekkel ezután waxszal, vagy hideg viasszal konzerváljuk. Ezzel elejét vesszük a nap vagy szmog által ért romboló hatást. Természetesen, mint minden ez a védőréteg sem tart örökké. Az utolsó folyamatot a gépkocsi állapotának megóvása érdekében ismételni kell a használat gyakoriságának függvényében. Egy ápolt küllemű autó már messziről érdeklődést kelt.

+36 30 670 8226

Kérjen időpontot telefonon vagy foglaljon most azonnal ONLINE! 

ÁRKI telep Győr, Vízmű utca 2.

+36 30 670 8226

Kérjen időpontot telefonon vagy foglaljon most azonnal ONLINE! 

ÁRKI telep Győr, Vízmű utca 2.